Vince
Michigan, Amerikai Egyesült Államok
Miért döntöttél úgy, hogy az ebben az országban folytatod a tanulmányaidat?
Azért döntöttem úgy, hogy az Egyesült Államokban folytatom a tanulmányaimat, mert már mindig is érdekelt az ország, a sok filmből, tv műsorból. Továbbá nagy amerikai sportrajongó vagyok, elsősorban az NBA-t (kosárlabda) követem már évek óta, de az elmúlt időben az NFL-t (amerikai foci) is nagyon megszerettem. Ezek a tényezők, tovább az, hogy az angoltudásomat is fejlesszem egyértelművé tette a választásomat.
Milyen volt a nyelvtudásod a kiutazáskor, illetve a hazatéréskor?
Az angoltudásom saját véleményem szerint nagyon jó volt már azelőtt, hogy kimentem volna. Kisiskolás korom óta jártam külön tanárhoz, ameddig az iskolában is elkezdhettem a tanulást. Egyből haladó csoportba kerültem, a próba nyelvvizsgám hibátlan lett tizedik osztályban. Amikor kimentem, nagyon sok dicséretet kaptam az angoltudásommal kapcsolatban, de ez nem hagyott elkényelmesedni. Folyamatosan azon voltam, hogy fejlesszem magam, elsősorban a szókincsemet. Év végére még sokkal jobb lett az angoltudásom, és érzek magamban annyi önbizalmat, hogy megpróbálkozzak egy C2-es nyelvvizsgával és egy előre hozott érettségivel angolból.
Milyen volt a beilleszkedés, mennyire volt nehéz/könnyű megszokni az új környezetet? Mennyire volt befogadó a környezet? Fogadó család?
Számomra szerencsére nem okozott nagy nehézséget a beilleszkedés. Első naptól kezdve szinte legjobb barátok lettünk a tőlem csak egy évvel idősebb vendég testvéremmel, aki a fogadó szüleim legfiatalabb fia (összesen négyen voltak testvérek, de a többiek egyetemisták voltak, vagy már dolgoztak).
A fogadócsaládommal nagyon jól kijöttem, főleg a fentebb említett "testvéremmel". A vendég családom többi tagja is látta, hogy nagyon sok közös van mi kettőnkben, ezért nagyon gyorsan be tudtak fogadni. Az érdeklődési körünk is az egész családban azonos volt, sport, utazás, barátkozás.
Milyen volt az első benyomásod és aztán hogyan változott?
Az első benyomásom teljesen olyan volt, mint amiket eddig csak filmekből láttam, az iskolai élet, a sport és a közösség nagyon nagy hangsúlyt kap, és az emberek nagyon kedvesek és befogadóak. Ez idővel talán annyiban változott, hogy kezdem felfedezni a hasonlóságokat a hazai és amerikai emberek között, vannak a kedves, befogadó emberek, akikkel szívesen barátkoztam, de voltak ugyan úgy mint itthon felszínes, makacs emberek, akiket megtanultam kerülni.
Mennyire volt a várakozásodnak, elképzelésednek megfelelő a kinti környezet?
A kinti környezet az elejétől kezdve is már nagyon tetszett. Az idő elteltével sem változott sokban a véleményem, inkább csak kezdtem magamat jobban kiismerni.
Milyen volt az iskola, milyen tantárgyaid voltak?
Az iskolát nagyon kedveltem, annak ellenére, hogy korán kezdődött, és későn volt vége a napnak. Napi hat órám volt, minden nap ugyanazok az órák. Testnevelés, angol, matek, kémia, amerikai történelem, és végül amerikai kormány, ahol az ország működését, és politikáját tanultuk. A tanár diák viszony is nagyon jó volt, nagyon kedvesek, és segítőkészek voltak, főleg velünk, cserediákokkal. Az órák között mindig öt perc szünet, ami éppen arra volt elég, hogy egyik teremből elérjek a másikba. Harmadik óra után viszont volt egy fél órás ebédszünetünk, ami tökéletes volt az emberek megismerésére, és a barátkozásra. A tanórák hasonlítottak az itthoniakhoz, jegyzetelésből, feladatmegoldásból és dolgozatírásból akárcsak, akárcsak itthon. A legnagyobb különbség az volt, hogy itt mindössze hat darab tantárgyunk volt, de ezek mindennap ismétlődtek.
Hogyan teltek a hétvégék?
A hétvége általában abból állt, hogy a vendég testvérem és én átmentünk egy barátunkhoz este, és ott is aludtunk. Ha éppen nem úton voltunk, akkor otthon a ház körül segítettünk, vagy csak pihentünk.
Volt valami, amin meglepődtél, ami a kulturális különbségből fakadt?
Számomra a legmeglepőbb különbség az volt, hogy mindenki csak autóval közlekedett. Sétatávra semmi nem volt egymásra, a házunktól is a legközelebb kisbolt 40 perc séta lett volna. Tömegközlekedés sem volt az iskolabuszok kivételével, de azok is csak az iskola közvetlen környezetében működött. Viszont ott teljesen normális volt, hogy az fiatalok már tizenhat éves koruktól kezdve vezethetik a saját autójukat. (szükség is volt rá). Továbbá az amerikaiak hatalmas hangsúlyt fektettek a barátságokra és a barátokkal való közös időtöltésre, legyen az közös meccsnézés vagy együtt evés. A fogadócsaládom is nagyon aktív volt ilyen téren, sok vacsorát szerveztek más családokkal, sok hétvégi programot, mint kerti-partikat, meccs nézést, vagy sütögetést.
Mi volt a legmeghatározóbb élményed?
Számomra a legmeghatározóbb élmény is egy közös nyaralás volt, tíz nap Floridában a tengerparton, tizenöt másik család kíséretében, ahol a gyerekekkel nagyon jóban voltam, közük voltak a kint szerzett legjobb barátaim is. Azokkal, akikkel egész évben szinte csak iskolában és hétvégén találkoztam, elmehettem egy közös tengerparti nyaralásra.
Számodra mi volt a legnehezebb?
A legnehezebb a nyelv megszokása volt, és hogy nem tudtam magamat úgy kifejezni, ahogy szerettem volna, amik néha kisebb nehézségekhez vezettek volna, de idővel ez is megoldódott.
Mi volt a legnagyobb sikerélményed?
A legnagyobb sikerélményem az év sikeres lezárása volt, és, hogy egy nagyon jó érzéssel mentem haza, hogy semmit nem bántam volna meg. Továbbá sportban is értem el sikereket, amikre nagyon büszke vagyok.
A legnagyobb kudarcod?
A legnagyobb kudarcom az volt, hogy sokszor nem nyitottam emberek felé saját magam, sokszor én vártam, hogy az emberek én hozzám jöjjenek oda, ha ismerkedni szeretnének. Ez ahhoz vezetett, hogy sajnos volt, akivel nem tudtam olyan szoros barátságot kiépíteni, illetve az év vége felé ismertem csak, meg, amikor már késő volt azon bánkódni, hogy sokkal többször találkozhattunk volna iskolán kívül bizonyos emberekkel. Az egészből azt a tanulságot vontam le, hogy igen is fontos a kapcsolattartás és a kommunikáció más emberekkel, mert a barátságok elég hamar el tudnak halványulni.
Nehéz volt hazajönni?
Hazajönni egy nagyon furcsa érzés volt. Nagyon jól éreztem magamat kint, rengeteg barátom lett, de nem mentem haza rossz érzéssel, mert bízom abban, hogy a jövőben még találkozok ezekkel az emberekkel. Akár a jövőmet is el tudom képzelni abban az országban, ha nem is mondjuk továbbtanulás terén, de élni nagyon szívesen élnék ott egy időre megint.
Kinek ajánlod a klasszikus amerikai programot?
A programot azoknak ajánlom, akik éreznek magukban ambíciót ahhoz, hogy új embereket ismerjenek meg, továbbá nem félnek az esetleges kudarctól, mivel szerintem száz százalékban tökéletes csere-év nem létezik, mindenkinél léphetnek fel apróbb nehézségek. Szerintem pont erről szól az egész, hogy megismerjük magunkat, mennyire vagyunk alkalmazkodóképesek, és milyen emberismerők. Továbbá azoknak, akiket izgat a más kultúrák megismerése, és nem félnek az idegentől.
Egy ilyen évhez igazán ki kell mozdulni a komfortzónából, ez volt számomra a siker kulcsa. Én azt tanácsolom annak aki belevágna, hogy mindenképpen tegye meg. Nekem ez volt életem legjobb döntése.
Miben változtál?
Én személy szerint sokat változtam, önállóbb, tapasztaltabb és aktívabb ember lettem tőle.
Mit tanácsolsz azoknak, akik belevágnának, de még bizonytalanok?
Egy alapszintű nyelvtudás, egy kis bátorság és ambíció kell hozzá.