Miért döntöttél úgy, hogy az ebben az országban folytatod a tanulmányaidat?

Mivel az angol a legtöbbet használt nyelv a világon és a továbbiakban nagy szükségem lesz rá, szerettem volna elsajátítani amennyire csak lehet. Szüleimmel úgy döntöttünk, hogy ki kell menjek egy külföldi országba, ahol az angolt használják. Azért Amerika mellett döntöttünk, mert úgy gondoltunk, hogy sokkal alkalmasabb, mint a többi ország, ahol angolul beszélnek és sokkal több különböző tapasztalatot tudok onnan szerezni, ami a későbbiekben még hasznomra válhat.

Milyen volt a nyelvtudásod a kiutazáskor, illetve a hazatéréskor?

Amikor kiutaztam a nyelvtudásom elég alacsony szinten volt. Nehezen értettem meg az embereket és megszólalni még annál is nehezebb volt. Természetesen, akik tudták, hogy csak egy cserediák vagyok velük könnyebben ment a kommunikáció, hiszen, ha kellett ők lassabban beszéltek hozzám, de a nagyobb kihívás akkor volt, amikor elmentem egy boltba vagy valaki olyannal beszéltem, akinek fogalma sem volt arról, hogy egy cserediák vagyok. A hazatértemkor ez teljesen máshogy történt. Sokkal nagyobb nyelvtudással és magabiztosággal hagytam el az országot. Persze még az utolsó heteimben is tanultam valami olyat, de már nem volt probléma az emberek megértésével és a velük való kommunikációval.

Milyen volt a beilleszkedés, mennyire volt nehéz/könnyű megszokni az új környezetet? Mennyire volt befogadó a környezet? Fogadó család?

Azt hiszem azt elmondhatom, hogy a beilleszkedés volt az egyik legnehezebb dolog a kint eltöltött időm alatt.  Ne értsetek félre, nem azt próbálom sugallani, hogy nehéz volt épp ellenkezőleg. Mindenki nagyon nyitott és befogadó volt. természetesen az első egy-két hétben az iskolában eléggé egyedül voltam, de az én nyitottságomnak, és az ő nyitottságuknak köszönhetően nagyon hamar kezdtek kapcsolataim kialakulni, amik nagyon hamar barátsághoz is vezettek. Egy nagyon fontos dolog, amit egy két amerikai barátomtól hallottam, hogy nagyon fontos, hogy te is legyél nyitott feléjük és akkor sokkal simábban fognak menni a dolgok és megkönnyíted magadnak is meg nekik is a dolgukat. A fogadó családomra meg még egy szavam se lehet. Nem volt fogadó testvérem csak fogadó anyukám meg fogadó apukám, de nagyon befogadóak és kedvesek voltak velem. Természetesen voltak szabályok, amiket be kellett, hogy tartsak, de ezeknek a legtöbbje is az én egészségemet szolgálta.

Milyen volt az első benyomásod és aztán hogyan változott?

Már elsőre is nagyon szimpatikus volt az ország a kultúra és az emberek is. Az első hét után úgy gondoltam, hogy jobban nem is kaphattam volna és az idő múlásával ez az érzés is csak megerősödött bennem. Személy szerint én úgy képzeltem el magát Amerikát, mint ahogy a filmekben látjuk azt és nem meglepő módon hasonlít is rá. Az, ami nagyon meglepett elsőre, hogy ott minden „nagyobb”. Ezzel arra gondolok például, hogy minden nagyobb kiszerelésben volt mindenből csak a nagyobbat vették. Egyszer azt mondta nekem a fogadó anyukám: „Here, the bigger is better!” 

Mennyire volt a várakozásodnak, elképzelésednek megfelelő a kinti környezet?

Személy szerint én egy kicsit nyugodtabb, nem egy nagyvárosi környezetbe szerettem volna kerülni és egy ilyen helyre is kerültem. Az elvárásaimnak teljesen megfelelt a környezet és ahogyan, többet megismertem egyre jobban bele is szerettem. Viszont ahol én laktam ott egyet len egy hátrányom volt. Eléggé szétszórton voltak elhelyezve a különböző részein a városnak és sokszor több kilométert is meg kellett tenni ahhoz, hogy eljussak az egyik helyről a másikba. Természetesen a szüleim meg a barátaim mindig segítettek nekem amiért még most is nagyon hálás vagyok.

Hogyan nézett ki egy hétköznapod, hétvégéd, iskolai szüneted?

A legtöbb hétköznapomon iskolában voltam. Az iskola 7:40 -kor kezdődött el. Én iskolabusszal jártam be reggel, ami 7 óra körül vett fel az utcának a sarkánál, ahol laktam. Majd az iskola befejeződött 2:10-kor. Ezután volt evezésem. Délutánonként általában sportok meg klub tevékenységek vannak és én az evezést választottam, mint sport. A tavaszi sportok kora márciusban kezdődtek és május végén vagy június elején fejeződtek be. Szerdán kívül minden délután ez az edzésem ment körülbelül 5 óráig majd elmentem a barátaimmal együtt tölteni az időt vagy haza. Majdnem minden szerdán versenyem volt azért nem volt edzés. A legtöbb szombatom sintén versennyel telt el, amikor elutaztuk egy másik iskolához. A vasárnapomat pihenéssel töltöttem vagy az utolsó hónapjaimban a barátaimmal töltöttem nagyon sok időt vagy pedig a barátnőmmel, akivel kint ismerkedtem meg. Az első hónapaimban viszont amikor még nem kezdődtek el a sportok sok időt töltöttem a fogadó családommal és sokat túráztam az ő barátaikkal. Az iskolai szünetekben nagyon sok időt töltöttem a barátaimmal vagy pedig, ha voltak edzések akkor azokra is elmentem. De volt olyan szünet amikor különlegesebb dolgok is történtek, mint például a fogadó családom elvitt engem New York-ba.

Milyen tantárgyaid voltak az iskolában?

Az iskolában nagyon sok különböző tantárgy közül lehetett választani. Nekem Személyesen ezek a tantárgyak voltak: Matematika, Modern Amerikai Történelem, Angol Nyelvtan és Irodalom, Gazdaságtan, Programozás, Űrtan és egy akadémiai osztályom, ami segítség ként szolgált nekem hiszen cserediák voltam. Ezen kívül még felvehető tantárgyak voltak a Fizika, Biológia, Kémia, Francia, Spanyol, Kínai (de ebben nem vagyok annyira biztos), szilencium (ez annyit jelent, hogy azt csinálsz amit szeretnél felügyelő tanárral az osztályteremben). Őszintén, sajnos nem emlékszem minden tantárgyra, mert nagyon sok volt és nem tudtam mindet felvenni. Ezen kívül a legtöbb tantárgynak voltak nehézségi fokozatai.

Milyen volt a tanár-diák viszony?

Ez azok közé a dolgok közé tartozik, ami az egyik legjobban meglepett Amerikában. A tanár diák kapcsolat nagyon laza volt Amerikában. Nagyon sokszor a diákok úgy köszöntek a tanároknak, hogy „Szia” vagy „Hello” és aztán csak megkérdezték, hogy „Mi újság?”. Nekem ez magyar szemmel nehéz volt elképzelhető. Sokszor nem is használták a diákok a „Mr.” vagy „Mrs.” jelzőt a nevük előtt. Viszont ettől függetlenül a tisztelet ugyan úgy megmaradt. A tanár diák kapcsolat sokszor inkább egy barátságnak tűnt ami nekem nagyon szimpatikussá vált minél többet láttam és hallottam. A tanárokkal is nagyon jó barátságot tudtam kialakítani.

Általában hogyan zajlott egy tanóra?

Most a koronavírus miatt azt hallottam ez egy különleges helyzet volt az iskolában, ami lehet, hogy vissza lesz cserélve a régi rendszerre. Ettől függetlenül nekem 4 tanórám volt egy nap és egy tanóra az másfél órás volt. Általában az óra közepén mindig kimentünk a folyosóra vagy az udvarra egy kis szünetre, hogy levehessük a maszkot. A legtöbb tanórán az iskola által adott gépet használtuk és ott jegyzeteltünk, vagy oldottuk meg a feladatokat, majd az óra végén letöröltük az asztalunkat a higiénia érdekében.

Mi a legnagyobb különbség a kinti és az itthoni iskolai tapasztalataid között?

Hát, hogy őszinte legyek majdnem minden különböző volt az itthoni és a kinti iskolám között. Viszont, ha választanom kéne egyet valószínűleg a tanár diák kapcsolatot választanám. Amikor visszaemlékezem néha, hogy hogyan kommunikáltam a tanárokkal kint és ahogyan csinálom ezt otthon még ma is meglepődők.

Volt valami, amin meglepődtél, ami a kulturális különbségből fakadt?

Nekem a legnagyobb ilyen különbség az ahogyan az emberek egymással kommunikálnak. Ilyen volt például az is hogyha valakit nem is ismertél, de ugyanabban a szomszédságban lakott, akkor mindig köszöntek. Még most is meglepődők azon, hogy az emberek amikor megkérdezik a másiktól, hogy hogy van akkor nem is igazán várják meg a választ csak mennek tovább, de ezt nem illetlenségből teszik, csak, amikor azt mondják „Hi, how are you?” ami azt jelenti „Szia, hogy vagy?” akkor ez olyan mintha csak köszönnének neked és tudják, hogy minden rendben.

Milyen volt a fogadó családod? Milyen volt velük a kapcsolatod?

A fogadó családom egy nagyon kedves házaspár volt, akiknek nincsen gyermekük. Miután kimentem Amerikába nagyon hamar megismertük egymást és közel kerültünk egymáshoz. Mindig odafigyeltek rám és segítettek amikor segítségre volt szükségem, Például amikor el kellett vinni az iskolába, mert lekéstem az iskolabuszt vagy figyelni kellett rám, mert lebetegedtem. Nagyon erős kapcsolatom alakult ki velük az ott eltöltött időm alatt és mindig számíthattam rájuk.

Mi volt a legmeghatározóbb élményed?

Őszintén, még nekem is nehéz ezt a kérdést megválaszoljam csak egy élménnyel. Nagyon sok minden történt, ami említésre méltó lehet ezzel a kérdéssel kapcsolatban, de megpróbálom pár mondatban ezeket megválaszolni. Az első meghatározó pont az olyan 2-3 hét iskolajárás után történt, mégpedig az, hogy beilleszkedtem az iskolába és megszereztem az első barátaimat. Nekem az egy hatalmas élmény volt amikor pár barátom Amerikában először elhívott, hogy töltsük együtt a délutánt iskola után. A következő dolog, ami azt mondanám, hogy a legmeghatározóbb élmény volt az az, hogy az általam kiválasztott sport – ami az evezés volt – elkezdődött. Ezt a sportot még soha nem csináltam ez előtt, de a legjobb döntésnek tartottam, hogy ezt választottam. Mielőtt elkezdődött ez a sport ismertem sok embert onnan, de az amerikai utam végére ők váltak a legjobb barátaimmá és a barátnőmet is ez úton ismertem meg.

Számodra mi volt a legnehezebb?

Számomra a legnehezebb a hazajövetel (és az azelőtti pár napos időszak) volt és ennek az oka is megvan. Először is már fél éve nem láttam a családomat és az itthoni barátaimat és nagyon szerettem volna velük találkozni viszont nagyon megszerettem a helyet, ahol voltam és nem szerettem volna otthagyni azokat a barátaimat, akiket kint ismertem meg hiszen tudom, hogy legközelebb csak sok idő elteltével tudunk találkozni és akkor sem sok időre. Ezen kívül a fogadó családomat sem szerettem volna ott hagyni hiszen mindig is segítettek nekem és én is úgy éreztem nagy segítséget tudtam a számukra nyújtani. Végül de nem utolsó sorban volt egy barátnőm is aki nagyon közel került hozzám azalatt a rövid időszak alatt amit együtt tudtunk tölteni. 

Mi volt a legnagyobb sikerélményed?

A legnagyobb sikerélményem az evezéssel kapcsolatos. Őszintén már maga az is egy hatalmas sikerélmény számomra, hogy nulláról eljutottam addig, hogy a legjobbakhoz közelítettem a sportágban, de ami még ezt is ragyogóbbá tette az az, hogy az utolsó versenyünkön legyőztünk egy eddig verhetetlen és erős csapatot egy nagyon szoros küzdelem során.

Mi volt a legnagyobb kudarcod?

Őszintén legnagyobb kudarcomnak nem titulálnék semmit, de történtek olyan dolgok, amiket kudarcnak tekintek. Ez is evezéssel kapcsolatos, mégpedig az, hogy elhatároztam egy időt, amit szerettem volna megdönteni a szezon végére, de sajnos ez nem sikerült. Ezen kívül még azt említeném meg, hogy bizonyos tantárgyakból a saját elvárásaimon alul teljesítettem, aminek semmilyen különösebb rossz hatása nem volt az év végi értékelésemen, de frusztrációval töltött el engem amikor megtudtam.

Milyen tanulsággal jöttél haza a tanév végén?

Nagyon sok tapasztalatot szereztem abban a félévben, amit kint töltöttem és nagyon sokat tanultam ezekből. Én a legértékesebb tanulságnak azt tartom, hogy megismertem a két kultúra közötti különbséget. Olyan dolgok is megerősödtek bennem, amit már eddig is tudtam (például az, hogy nem szabad embereket megítélni mielőtt megismered őket). Azt is megtanultam, hogy az emberekhez való hozzáállásod és a velük való kommunikáció nagyon fontos, hiszen, ha úgy bánsz az emberekkel ahogyan azt elvárod te is, sokkal egyszerűbb lesz kapcsolatokat építeni, amik szintúgy nagyon fontosak. Ha nem lett volna ilyen jó kapcsolatom a fogadó családommal vagy nem lettek volna ilyen jó barátaim, biztos vagyok benne, hogy rossz szájízzel jöttem volna haza tapasztalatok, élmények és tanulságok nélkül.

Mi volt a legnagyobb hozadéka a tanévnek?

Úgy gondolom, hogy ez a fél éves utazásom legnagyobb hozadéka az volt, hogy a tapasztalatok és az élmények útján megértem és felnőttem. Pontosabban arra gondolok, hogy gyorsabban értem és nőttem fel, mint ahogyan azt tettem volna, ha ez az utazás nem történik meg. Ezen kívül én úgy gondolom, hogy a kint szerzett emberi kapcsolataim és barátaim egy napon még annál is értékesbbé válhatnak, mint amilyen értékesek most. Végül de nem utolsó sorban, az angol tudásom nagyon sokat fejlődött, ami a jövőmben nagy szerepet vállalhat.

Miben változtál?

Nem tudnám elégszer hangsúlyozni, mennyire sokat fejlődött az angol tudásom egy olyan módon, amit nem lehet elsajátítani csak akkor, ha kimész külföldre huzamosabb időre. Sokkal érettebbé vált a gondolkodásom és én magam is. Nyitottabbá váltam, ami nagyon előnyös hiszen azokat a gátlásokat, amik bennem ragadtak, azokat egyszerűen legyűrtem a kint létem alatt, ezáltal sokkal könnyebbé vált a kommunikáció bármilyen helyzetben. Az új tapasztalatokat is könnyeben tudom befogadni miután sikeresen befogadtam ezt az új tapasztalatot, ami a fél éves kint eltöltött időm volt egy teljesen új országban, egy teljesen új kultúrával.

Milyen volt hazajönni?

A hazajövetel egy nagyon jó érzés volt. Látni újra a családomat először egy huzamosabb idő után egy új érzés volt, de egy jó érzés. Viszont egy dolog nagyon meglepett engem azután a pillanat után, hogy találkoztam a családommal. Azt éreztem mintha el sem mentem volna, a húgaim ugyanúgy veszekedtek egymással mindenki ugyanúgy segítőkész volt és a táj sem sokat változott. Természetesen, ha belegondolok miért változtak volna, hiszen én vagyok, aki kiment és aki változott, de valahogyan amíg nem találkoztam velük újra addig ez a gondolat meg sem fordult a fejemben. Amikor Amerikában voltam nekem nem volt erős honvágyam, vágytam haza, hogy láthassam az itthoniakat -, de azt most is érzem csak most a kinti barátaimat szeretném látni -. De ettől függetlenül hazajönni nagyon jó volt hiszen itt érzed csakis magad igazán otthon.

Kinek ajánlod ezt a programot?

Természetesen mindenkinek ajánlom ezt a programot, de nagyon erősen tanácsolom ezt a programot azoknak, akik szeretnék egy új szintre léptetni az angol tudásukat és szeretnének minél többet megtapasztalni (fiatalon/gyerekszemmel) mi történik a világban. Szerintem nagyon megéri ez az utazás hiszen megtapasztalhatsz valami újat valami mást, fejleszthetsz bizonyos képeségeiden és még sok minden másba is előrébb léphetsz, amiből hátrányod nem lesz a jövőben és nem is tudsz megszerezni máshogy csak ha bevállalsz egy ilyen utazást.

Mit tanácsolsz azoknak, akik belevágnának, de még bizonytalanok?

Úgy gondolom, ha te már be szeretnéd vállalni a programot, de bizonytalan vagy nincs mitől tartanod hiszen, ha te már egy kicsit is elhatározott vagy ez iránt akkor te már veszíteni nem tudsz. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy kimenj egy teljesen új helyre, új emberekkel és új mindennel én tudom, de ha te egy kicsit is már úgy gondolod, hogy belevágnál akkor vágj is bele, mert biztos vagyok benne, hogy egy teljesen új arccal térsz majd vissza, amiről áradni fog a magabiztosság és amire büszkék lesznek azok, akire te szeretnél büszke lenni. Ahogy, mondani szokták „Kockázat nélkül nincs nyereség.” és én úgy gondolom, hogy ezt a kockázatot érdemes bevállalni, hiszen a nyereség a kockázathoz képest olyannyira nagy, hogy veszíteni sem lehet.